Baromi unalmas

Lehet, hogy csinálhatnám sokkal jobban... de így is élvezem minden pillanatát.

Feszít

A múlt héten már olyan csúcsra hágott az állandó munka, hogy este 22 óra előtt nem nagyon léptem ki a főépületből, kivéve, amikor a Nő feljött és átmentünk a szobámba romantikázni lopott egyórákra.

A szokásos napi működésen túl az új kinevezés miatt rám szakadt munkaheggyel is birkóztam, és a ma reggeli meetingre úgy ültem be, magamban szélesen vigyorogva, hogy gazdasági igazgatóként lépek ki a teremből egy óra múlva. Ehhez képest a nagyvezér közölte, hogy a másik megüresedett posztra áthelyezett kollégám lenne ott egyszemélyben az isten, és én mit szólnék ehhez a helyhez, mint szimfónia két kézre, vállalom? Kicsit több pénz, kicsit több munka, tudja ő, de keressek még két asszisztenst, és biztos benne, hogy jó kezekben van minden. Lehidaltam. 8 hónapja vagyok itt, könyörgöm. Otthon 6 év után lettem vezető, majd újabb 4 múlva igazgató. Gondolkodási időt kértem. Ez túl nagy felelősség. Amivel soha semmi bajom, de ne higgye, hogy simán beadom a derekam

Pénteken tele volt az agyam mindennel, a soknapi 14 órás munka már kezdett megölni idegileg, szellemileg, így péntek délután felhívtam anyut, elköszöntem tőle hétvégére, a recepción közöltem, hogy 60 órára agyhalott leszek, és csak a címen keressenek, telefonon nem leszek elérhető. Telefonok kikapcs, és belevetettem magam a romantikába.

Csináltuk a semmit; főzés, pihenés, összebújás, szex. Csak sétálni mentünk el, különben a házból sem nagyon mozdultunk ki, max a teraszra kávézni délután.

Egyébként itt beállt az ősz, hajnalban 9-10 fok, a városban is, nem csak a hegyen, most is 17, de legalább napsütéses.

A Nő csodálatos, egyszerűen úgy érzem, mintha a részem lenne, és minden pillanatban hiányzik, ha nem vagyunk együtt.

Élek

Annyira jó lenne írni, de annyira sajnálom erre az időt. Sor dolog történt, történik.

A munka dübörög, folyamatos  teltházzal döngetünk, az embereknek elege van a 38 fokos tengerpartból, hűsölni jönnek a hegyi patakokhoz Aztán belemásznak, és a doki nem győzi kezelni a náthát. A vezér egy másik egységben nyomja mostanában, ahonnan kihalt a helyi igazgató, így a megosztott feladatok mind a nyakamba szakadtak. Élvezem a pörgést, a szünet nélküli döntéskényszert, a feszített tempót. Erőltetett menet. A kollégák élvezik az azonnaliságot, az el-nem-odázás újdonságát, a sürgősségi megoldást. Mndenki mosolyog, mindenki pörög, mint egy orgazmuscentrum.

Olyan, mint régen, az állandó feszültség izgalomban tart. Nekem ez a létközegem: a stressz. Ebből eredően állandóan a csúcson vagyok, hangulatilag, érzelmileg, szellemileg. 195 cm mentális erekció. Imádom.

Érződik a kisugárzásomon, lassan vennem kell egy istenverte páncélt, hogy a próbálkozások lepattanjanak. Bár, a páncél megvan, bennem. Kövezzenek meg, de még élvezem is. Ez a kor az, amikor 18-tól 60ig minden nőnek bejön a férfi. Persze, komolyan sem veszem, laza mosollyal nyugtázom a nyálcsorgatást. De meg sem érint, csak haza vágyom, csak otthon (vagy bárhol), csak vele. 2,5 hónap. Semmi idő... mégis a minden. Nekem. És neki.

A szex is odaért, ahova kellett, ért és megért, elfogad így, sőt: szeret. Én, ahogy szoktam, ésszel, de már bátran, nyugodtan, elmúlt, megszűnt a félelem. A félelem attól, hogy megsebzem a lelkét akár, hogy megijed és lelép, elküld, akármi.

Merek életet tervezni.

 

Manus(z) romanticus(z)

Délután vázoltam pár gondolatot, munka közben, hogy majd kifejtem, ha lesz időm. Ezzel állok hadilábon manapság. Kedv van, gondolat van, idő kevés. Vagyis, ami van, azt szívesebben fordítom más tevékenységre.

Két véglet között csapongok, minden téren.  Szeretnék simább, egyszerűbb, könnyebb lenni -  neki, miatta, érte... de szeretek ilyen lenni, amilyen vagyok.  Szeretném tudni, hogy elég jó vagyok, miközben biztos vagyok abban, hogy én vagyok a legjobb.

Egyszer, nem rég, egy okos lány azt mondta: ilyenkor benne nem vagyok elég biztos, abban, hogy Ő, a NŐ elég jó-e nekem.  Úristen, de még mennyire jó.

Úgy, és akkorát hat rám, hogy belesajdulok. Szét akarom tépni, és körbefonni. A könnyeibe élvezni, és csak a mosolyát szeretni. Mindennél jobban felhúz, a hangja, a pillantása, az összerándulása.

Meleg van, otthon, pokolian, és imádom. Annyira hiányzik itt a kánikula. Hétvégén hazamentünk a nyaralóba, szétsültünk, napoztunk, pancsoltunk, döbbentesen jó a víz, és évek óta nem volt ilyen tiszta.

Uhh, annyira mégsem jönnek a gondolatok, vagy majd inkább in private.

 

 

Elbocsátó szép üzenet

Na most, ma jött el a perc, hogy megváltam valakitől, aki zavart. Folyton nyomult, ha nemet kapott (mert mi mást kapott volna), akor agresszor lett, és vagdalkozva sértegető.
Férfiban sem bírom az udvariatlanságot, hát még nőben.

Megnyugdtam. Így akarom leélni az életemet. Minden reggel boldogan, mosolyogva ébredni. Szombat reggel ejtőztünk, vagy inkább pihegtünk, és kezébe került a telefon, és lőtt egy közös képet (de gyűlölöm azt a szót, hgy szelfi). Olyan szép, és olyan bájos, és olyan picike; többször megnéztem aznap, aztán vasárnap reggel már tudatosan vettem kézbe a másínát, és fotoztam le magunkat, míg aludt. Aztán ez megvolt tegnap, és ma is, már úgy, hogy ébren voltunk, bár ma csak a fürdőszobában jutott eszembe. Meg akarom ezt őrizni, minden egyes pillanatot, minden egyes percet.

Egyébként nincs semmi,  sok a munka, kevesen vagyunk, szabadságok mennek, de élvezem.

Volt egy nehéz beszélgetésünk, illetve több téma egy este, tisztáztunk ezt-azt, és megállapodtunk, hogy mindketten próbálunk változtatni. Nkem nehéz. Nehéz, hogy ne én akarjak mindent megoldani, megcsinálni, elvégezni... de  próbálok nem túl sok lenni.

 

Wenn ich bin viel

A bejegyzést csak a szerzők láthatják!

Elég

Olyan szemét módon ideges vagyok egész nap, hogy arról beszélni is nehéz. Mi történt? Semmi. Semmi extra. Csak kicsit elegem lett a mindig-kedves státuszból úgy, hogy közben csak teljes érdektelenséget és oktalan kritizálást (nem kritikát) kapok.

Már reggel volt egy csomó f.szság, amiket máskor fel sem veszek, de ma igazán bosszantottak. Igazi morgósmedve-feeling van ma,  az alkatom meg is van hozzá, így kerül is aki csak teheti. Egyedül a Nő töltött el ma némi jókedvvel, már úton van haza, illetve azt mondta benéz az ősökhöz, és feljön, ne én menjek. Szeretek itt lenni vele. Ha nem esik az eső, iszonyú nagyokat sétálunk a hegyen, szaunázunk, vacsorázunk,  sőt, mióta publikus a kapcsolatunk még a bárba is beülünk egy italra, ha van kedvünk. A reggelit ágyba kapja, a kávégép ide költöztetése pedig világbajnok ötlet volt részemről. Már csak egy intravénás szettel kellene összekötni a helyét az ággyal, és tökéletes lenne.

Igazából ez az ok nélküli feszültség ami zavar, mert nem szoktam ilyen lenni, és most mégis olyan fizikai düh van bennem, hogy valamit kezdenem kell vele, mielőtt megérkezik. Vagy lehet, amint meglátom, elszáll a gondom -Ihász után szabadon- , ahogy szokott.

Régen ilyenkor mentem ki a dkh-ra, és szívtam egyik bagót a másik után... ma meg attól ugató köhögést kaptam, hogy belélegeztem egy poros függöny szagát.  Vagy ilyenkor volt az, hogy nagyon elengedtem magam, és úgy tettem, ahogy szeretek, de ezzel még várnom kell. Mondjuk, tudom, hogy ha megérinti a nyakam, amikor megcsókol, minden megoldódik. Nem akarok két napot nélküle.

Egyébként minden rendben, az is lehet, hogy a tegnapi beszámolóból eredő stressz tört ki rajtam, mert annak azért volt súlya, hiába kezeltem laza félmosollyal a meetinget (noha az sem érdekelt a Nőn, az anyun, és a hugin kívül senkit). A tét sem volt kicsi, megkaptam a papírt most fogok annyit keresni havonta, mint otthon negyedév alatt. Megrendeltem az autót is, egyáltalán nem szívből és lélekből, hanem objektív megítélésre alapozva, bár ahogy telnek a napok, kezdem várni.

Anyu kissé hanyagol, megint belefogott a munkájába, és abban örömét leli, én  pedig élvezem, hogy ilyen fitt csaj a mamám, közel 70 évesen. Zs. megjuhászodott, lassan királylányt farag az én kőkemény, grundon edződött húgomból, báty pedig hajtja az új vasat, megállás nélül, vagy dolgozik, ugyanazzal a tempóval. Konstatálnom kell, hogy nálunk csak öcsi normális. :)

Lassan lehiggadok, írom ezt a szerencsétlen pár sor már 2 óra óta, csak mindig bejön valaki. Valaki bejön. Egy valaki. Majdnem feleannyi a súlya, mint nekem, és tényleg olyan pihekönnyű, hogy néha félek, hogy összetöröm. És annyira gyönyörű, és olyan viccesen szellemes, és okos, és... hihetetlen, hogy semmi másra nem tudok gondolni. Na megyek, lenyomok egy erősítést, hogy lehiggadjak, testben és lélekben.

 

Gondol

Jól sikerült prezentáció, a nagyvezér is mosolyogva távozott, másodszor találkoztunk. A vezér furcsa utalást tett, a jelent illetően, de azt hiszem, épp most alapoztam meg a láncban a jövőt, így kb. ő is belátja, hogy ha akarna sem tehetne semmit. Mosolygós, kedélyesen csevegős ebéd, főleg magánbeszélgetés a legfelsőbbel, határozottan kedvel az öreg, bírom én is.

Aztán telefon, hogy nem végzett Grazban, ott alszik, és nemszeretem gondolat, hogy ma is egyedül.De lehet nem is baj... gondolkodnom kell.

Jah, és a mai nap mondása: egy idő óta mindenki idi-óta. :)

 

Játék

Állandóan azon kattog az agyam, vagyis nem kattog, csak tudat alatt ott van bennem, hogy próbálom megfejteni ezt az egész érzést. Ami azért lehetetlen, mert képtelenség  megmagyarázni a természetességet.  Egy dolog vált világossá, ami miatt annyira jó Ő. Hogy nincsenek játszmák. Annyira elegem van a játszmákból, minden téren. Valamit mondani és az ellenkezőjét tenni, valamit  mondani, és egész mást mutatni. Vele nincs ilyen, még csak a halvány szikrája sincs ennek, és ezt imádom benne. Amit mond, tudomásul vehetem, hogy így van, nem kell azzal foglalkoznom, hogy célozgat, utal vagy titkol. Úristen, mennyire...

Hétvégén nála, szombaton grill a barátaival, jól fogadtak. Elemző beszélgetések a "kemény maggal", szinte éreztem, amint egy B típusú átvilágításon esem át., de kicsit sem zavart. Ma ebéd a szüleinél, közben otthon vagyunk. Igen, otthon, idézőjel nélkül. Most este feljöttem, és hiányzik. Nem számít, hogy nem vagyok soha egyedül.. nem is akarok.

Nos, unalmas ez az állandó ömlengés, tudom én is, de más nem foglalkoztat. Senki és semmi nincs, amit ennyire éreznék.

Holnap munka, reggel komoly beszámolóval kezdek, de nem tartok tőle. Jó vagyok. Ebben is. :) Délután beiktatok egy szaunát is, kezdek megint köhögni, jó lenne egy párat inhalálni, de sajnálom rá az időt.

 

Pont olyan

Újra külhonban én, otthon Ő. Két napja dolgozom, nagyjából megállás nélkül. Egy szívsebész, vagy más fontos ember hogyan megy szabadságra?

Nem voltunk külön az elmúlt 12 napban, leszámítva a tegnapi és mai munkaidőt, és megállás nélkül élvezem.

Ma lejöttem munka után, levágtam a füvet, vacsiztunk, kicsi romantika, és elszunnyadt. Rosszabb, mint amit a nők mondanak a férfiakól. :)

Olyan természetes szimbiózisban létezünk, olyan magától értetődő minden mozdulatunk, mint a szívdobbanás.

A család odavan érte, nagyon jól éreztük magunkat. Megmutattam neki a projektet, nagyon érdeklődő volt.

Semmi mondandóm... élek. De még hogy' :)

 

 

Süßes Zuhause

A hétköznapi idegbajok után pénteken elvonultunk szabadságra, haza. Délelőtt indulás, hosszú és lassú út, ami mindezek ellenére legkedvesebb hazautam január óta. Olyan izgalom volt bennem, mint még soha, amikor nőt vittem haza, a családi ítélőszék elé. Megoldották kreatívan a fogadásunkat: mindenki nálam, vacsora anyutól, a hugi még original fogkefékkel is készült. :)

Minden rendben volt, anyu korán, a többiek kicsit később hazamentek. Egy ideig elvoltunk, de viszonylag hamar kidőltünk. Ma tíztől diplomaosztó, természetesen csak a mi kölkünk botlott el a pulpituson, kész szerencse, hoyg nem terült el. :)

Délután családi ebéd, a régi helyen, rengeteg az új arc, a minőség sem a régi, de nem kritizálok. Este pedig hugi elrabolta a Nőt, valami  sportcentrum megnyitóra, bár én próbáltam lebeszélni őket erről, mert a nyelvi nehézségek miatt tartottam tőle, hogy érzi majd magát, de vidáman tértek haza.

Élvezem a nyarat, már ami marad belőle, igaz itt még jó idő volt ma, futottam is egy nagyot amíg a lányok odavoltak. Viszont olyan arcüreggyulaldásom van, amit csak remélni tudok, hogy nem fajul el jobban. De mondjuk, ez a legjobb hely, ahol csak lehetek, ha baj történne.

Különben meg, nem változik bennem semmi, sőt, inkább kezd ez az állandó pánikszerű izgatottság mély nyugalomba átcsapni. Tegnap, amikor odaértem hozzá, kilpett a lépcsőre, ahogy kaput nyitott, és elöntött az az érzés, ami mindig, amikor meglátom. Nem is nagyon lehet szavakba önteni, legalábbis én nem vagyok kellően lírai hozzá. Olyan, szerelemmel töltött vágyakozás, amit csak az érthet meg, aki szeretett már annyira életében, hogy az már szinte fáj.

 

Igazság

Az az igazság, hogy semmi időm blogot írni, de egyszerűen annyira tele van az agyam, meg mindenem, mindennel.

A hétvégén voltam megnézni egy Levantet, de egyáltalán nem tetszett. Azon kívül, hogy jó a motor benne, semmi nem fogott meg.  Egyáltalán nem kívánok autót venni, pedig most már muszáj lesz.

Voltam.. voltunk, helyesebben. Még szoknom kell a többesszámot. Délután hazaérve, meglepetés várta a kapuban, ami nekem sem esett jól, és megkérdeztem, még kiszállás előtt, hogy bemenjek, megvárjam, odamenjek vele. Megvártam az autónál, de minden szót hallottam, melegítette a lelkem. Vasárnap olyan igazi  társaslét - feeling, füvet vágtam, ő a húst készítette, majd a köretet én, ebéd után szieszta, majd ő kicsit dolgozott, és kalácsot sütött, én kocsikat takaríttottam. Fel sem fogtam az elmúlt hónapokban, mennyire hiányzott ez a fajta tevékenység, ami otthon olyan természetes volt. A mindig valamit csinálás pozitív érzete.

Még most is... üt, nem, nem üt. Érzem, a remegést, minden pillanatban, amikor meglátom, amikor hozzám ér, ahogy megölelem, ahogy meghallom, ahogy megérzem. Folytonizgalom, folytonérzelem, folytonszerelem.

Ami fáj, az az, hogy ez jobb, mint bármikor, és ezt fáj kimondani. Hogy lekicsinylem azt az időt, amikor azt hittem, a mindent gyászolom.  Úgy érzem magam, mint egy áruló, pedig ez az igazság. És rettegek, hogy elveszítem ezt az új... érzést, az egészet.

Nem tudtam, hogy van ennyire fenn. Amikor minden találkozás olyan, mint amikor elindulsz Kamikaze csúszdán, és elakad a lélegzet, és másodpercekig nem kapsz levegőt,  és csak az euforikus öröm marad, amikor a vízbe csobbansz.

Tegnap volt az utolsó tárgyalás, mindent lezártak, elvittem, megvártam, hazavittem, dolgozni mentünk. Nem beszéltünk meg estére semmit, délután telefon, hogy az estét hagyjuk ki. És én hagyni akartam, tudom, nehéz lezárni mindent. Ma pedig megjelent délben, dél előtt, a kolléganő betipegett, mondja, ki keres. A szívem is kihagyott, majd megláttam a kezében a logos dossziét, és megnyugodtam, ajtó bezár, imádom. Diszkrét ebéd együtt az étteremben, majd lekísérem az autóhoz, már hiányzik. Este? Beszélünk.

Nem akarok rátelepedni, nem akarom nyomasztani, hagyni akarom, hoyg rendezze a gondolatait.  De nem akarok úgy viselkedni, hogy azt higgye, nem fontos, nem számít.  Nem egyszerű.

Hétvégén hazamegyünk, hazahaza, 2. számúnak diplomaosztó, 4. számúnak születésnap. Hiányzik a családom.

Csak úgy belekezdek

Most sem igazán öntött el az ihlet, de gondoltam vések ide néhány sort, míg tolom a reggeli előtti kávémat a recepción. Úgy látom, az éjszaka hosszú volt itt.

Vagy inkább itt is. Alig alszom mostanában. Ha egyedül vagyok, későig beszélgetek vagy olvasok, ha pedig nem egyedül, akkor csak gyönyörködöm, és agyalok. Hogy vajon becsap-e az érzés, hogy vajon észnél tudok-e lenni annyira, hogy ne szúrjam el. Hogy vajon hány igazi van egy életben. Legikább ez a sajgó felismerés zakatol a mellemben, mint egy gőzmodony.

Egyébként pedig, beengedem minden rejtett zugomba, hagyom, hogy feltérképezzen, és a szavakat nagyon megválogatva válaszolok a kényes kérdésekre. Maga a csoda, és hihetetlen számomra is, hogy milyen érzékeny radarral, vagy nem is tudom mivel tudtam azonnal eldönteni, hogy ő kell. Hétvégén hazamentünk a nyaralóba, kemény csütörtöki napja után lazulni, el a világtól, el az emberektől, és ez olyan remek érzés, hogy velem akart elvonulni, nem magában. Rengeteget nevetünk, beszélünk, szeretkezünk, érintünk, ahh... imádom. Ahogy alszik fogja a csuklómat, teljesen mindegy, mi a póz, mindig megkeresi, hogy legalább egy kézzel belém kapaszkodjon. És halkan jegyzem meg, hogy ilyen harapós nővel én még nem találkoztam, újszerű tapasztalás, és határoottan kellemes, ahogy a bőrömön apró csípéseket ejt a fogaival. Kifejezetten izgalmas.

Tegnap még szabad voltam, csak estére jöttem vissza a hegyre, de ma már dolgoznom kell, és ahogy belenéztem a naptáramba, nem lesz egy örömünnep a napom. Viszont ma reggel újra futottam, egy laza féltávot, pocsék idő alatt, így egy baromi rövid erősítést nyomtam hozzá, de már ennek is örülök. Vissza kell rázódnom, mert úgy érzem magam, Gombóc Artúr.

Ahhoz képest, hogy nincs ihletem, egész hosszas lett ez, már sietnem is kell a reggelivel.

Jah, és tegnap kezdett a magyar srác, a konyha zárása után átjöttem köszönteni,  röiden beszéltünk, mert marha fáradtnak tűnt, és hagytam pihenni menni, de remélem, hogy egy fokkal jobb kosztot kapok majd ezután, mert lassan szárnyam nő a sok csirkemelltől. Vagy mellem, ajj, durva.

Noname

Nehezen találom a címét ennek a bejegyzésnek. Nagyon komoly modanivalóm nincs, mert egyelőre tele vagyok az érzéssel, és jó így.

A  munka elborít, nagyon sokat vállaltam, de hát én vagyok a bolond, hogy sosem bírok ülni a s*ggemen nyugodtan.

Otthon minden rendben, a fa végre befutott a nyaralóhoz, hugi elintézte a szállítást és a lerakodást.

A nő pedig.. hát el sem tudom mondani, mennyire élvezem, hogy nem vagyok független, hogy járok valakivel, olyan igazi romantikus módon. Jól megértjük egymást minden téren, vasárnap megjavítottam az egyébként zsírúj zuhanyozóját.

Jah, péntek reggel eltaknyoltam a futópadon, nem nagyot, csak mint az ólajtó. A vacak térdem nem bírta a súlyomat, kibicsaklott oldalra, és azzal a sprintlendülettel ráestem a korlátra, onann a szalagra, és le a földre. A karomat ütöttem meg, orvoshoz is elmentem vele, de már nagyjából rendbe is jött.

Hát, ennyi, most nincs sok kedvem ehhez.

 

Rinya

Az, hogy állandóan siránkozom az itteni időjárás miatt, már egyáltalán nem rendkívüli, sőt, az a  furcsa, ha nem ezen agonizálok. De az, hogy hazamegyek hétvégére, és egész délelőtt esik az eső szombaton, már több a soknál. Csak Balatonig haza, ott hétvégéztem báttyal, és  rá kellett jönnünk, hogy öregek vagyunk. Szombat este a Diner előtt üldögéltünk, a véletlenül meglátott Berciékkel (jah, összefújja a szél a szemetet :D ), és átlag 20 percenként akadtak ránk a lánybúcsús társaságok. Vettem petrezselymet egy pohár jófajta whisky áráért, kivágták a cimkét a gatyámból (ami közben ezért voltak fenntartásaim, hogy nem hiába mondták azt a szüleink, hogy kés-villa-olló nem részeg csaj kezébe való... vagy valami ilyesmit), M. nadrágjában átvezettek pingpong labdát, és csináltunk csoportképet  úgy, hogy a menyasszony előttünk térdel. Én kérek elnézést.

Füvet vágni nem tudtam, minden csurom víz, viszont szombaton jött az info, hogy jövő héten érkezik a kerítésanyag, így járhatok végre csinálni.

Múlt csütörtök este randi, komolyan jól sikerült, megmaradt a vibrálás gyomortájon. Hétvégén pár hívás, és sok-sok üzenet, és ma megint találkozó. Uhh, élvezem a normális tempójú ismerkedést. Finom.

 

Versuch mich

Mennyivel szebben hangzik a Try Me.

Ma nagyon mozgalmas, egyeztetős nap volt, ilyennek is terveztem, ezért éjfél körül bevágtam a szunyát, hogy friss és pihent legyek. Ehhez képest 4:10kor kipattant a szemem, így lementem futni. Aztán 6 körül vissza a szobámba, dobtam egy zuhanyt, és félóra alvást még.

Aztán délelőtt megismertem 3 embert, akinek csak a nevét látom számtalanszor, megrendelőn, számlán, satöbbin, majd a kicsi szusszanásnyi időben ki akartam menni a levegőre, a közben csörgő telefon bal kézben a fülemen, a jobban félig megevett alma, és nyúlok a kilincs felé, és azzal lendül az ajtó, jól ráverve a kezemre, az alma repült, és egy bájosan meglepett - megszeppent arc tűnt fel az ajtónyílásban.

Bemutatkoztunk, kiderült, hogy épp engem keres, összeszedtem az almát, kidobtam, kezet mostam, tárgyaltunk. Meghívtam ebédelni, de kedvesen elhajtott a picsába elhárította.
És életemben most másodszor merült fel így, ez az érzés. Versuch mich.

Írtam is ma valakinek, hogy szerelmes lettem, de betudta örökös rajongásomnak, pedig ez bennem nem lejátszott meccs. A névjegye az asztalomon, az enyém az iratanyagban... majd meglátjuk. Persze, ez még csak egy kis gyomortáji remegés, ki tudja, hol a szerelem, de egyelőre várok.

A hipón dolgozunk hugival együtt, ma még a trevezőt cseszegettem, és harmadszorra jó is lett, hugi még pakolja az anyagokat, és holnap jön minden aláírásra. Szerinte ez jó jel, hogy dolgoztatnak, szerintem meg tanácstalanok, és nem lepődnék meg, ha stornóznák a sztorit.

No, asszem ellépek vacsizni, aztán majd lesz valami.

 

Mozgalmas

A hétfő reggel hozott némi hisztériát, ami miatt kedd délután a városba mentem, rendet szervezni. MOst, hogy jobban meggondolom, nem biztos, hogy nem csúszott el egy nappal az időérzékem.

Alig alszom a napokban, este későn el, hajnalban már ébren, sport, edzés, majd 10 órától küzdelem az ébrenlétért. A munka  halad, végre megtaláltam, ami motivál, és pörgetem is, főleg fejben, de iszonyatos adatmennyiséget elemzek. Emiatt estére majd' kifolyik a szemem, és ma, amikor a patikában két szemsprayt kértem, a hölgy közölte, hogy nem való hosszú távú alkalmazásra. Köszönöm.

Egyik nap, amúgy is fényes jókedvemben kiszórtam mindenkit, aki fárasztott, és tényleg beigazolódni tűnik, hogy ha valami jót akarsz beengedni az életedbe, ahhoz ki kell dobnod valami rosszat.
Az új jó következtében vidám jókedvem van, és olyan izgalmi szinten tart, ami már-már felhíborító. Olyan játékra vett rá - nem is nagyon kellett győzködni - amit tizenéve nem űztem, és ami miatt a pénzügyes lányokkal tárgyalva nem tudtam felállni az asztalomtól, huzamosabb ideig.

Így, délután feszültésgoldásképpen lementem a városba, és lelazultam rendesen.

Feljöttem, vacsiztam, és hulla vagyok.

No, itt a mosoly oka.

Jócccaka'

Jah, és beszéltem most este Dizővel, aki egyéni vállalkozó. Kérdezem: mit csinálsz? "Odamegyek a hűtőhöz, és iszom egy pálinkát. Látod, céges bulit tartok."  :D

Még csak most tizenhét

Mármint, ennyi napja nem írtam. Rossz az, aki rosszra gondol. :)

Hát, a vacsora a vezérnél.. már ki is ment a fejemből, de szörnyen abszurd volt. Én voltam a helyi látványosság a gyönyörű házban. Amikor kicsit elvonultam a télikertbe, utánam jött  valaki, akivel nem keleltt volna ilyen szoros barátságot kötnöm. Na, nem az a laza félóra volt a baj, hanem az utána megütött kissé erőszakos hang. De szerencsére annak is vége.

V. kirúgta a pasit, így újra csatlakozott a játékhoz, és a múlt heti két kellemes félnap után a hétvégét lent töltöttem a völgyben. Illetve, csak a tegnapot, este BL-döntőt néztünk, vacsit rendeltünk, de egész nap ki sem mozdultunk a hálóból.

Ma pedig elugrottunk Udinébe, meglátogattam uh1-et, aki nagyon örült, és ezen örömében telepakoltuk a csomagtartómat, mert nyárra ki kell költöznie a koliból. :) Istenem, hogyan tudnak a nők ennyi holmit összehordani pár hónap alatt :) De egy tündér volt, elmentünk ebédelni és cukrászdába, televásároltam neki a hűtőszekrényt, megjavítottam a  zuhanycsapot és az ajtókilincset. A lányokkal olaszul beszéltek, amiből én marha keveset értettem, én a lányokkal németül, a kiscsajjal magyarul, szóval volt olyan kavalkád, hogy jajj.

Mi hárman pedig.. hát, kellemes. simán el tudok így lenni, béke van, és öröm. Kicsit furán nézhetünk ki, még akkor is, ha nyilvánosan diszkréten viselkedünk, vagy legalábbis törekszünk rá.

A tüskés hölgy továbbra is tüskés, hétvégére kifejezetten, de hétközben kellemesen elvagyunk. És van más is, de ő nagyon elkötelezett, hivatalból, de érzelmileg minden vonzza, ami nem megszokott. Még nem tudom, mi lesz.

 

Előszó

Vörösmarty, imádom

...
És folyton-folyvást ordított a vész,
Mint egy veszetté bőszült szörnyeteg.
Amerre járt, irtóztató nyomában
Szétszaggatott népeknek átkai
Sohajtanak fel csonthalmok közől;
És a nyomor gyámoltalan fejét
Elhamvadt várasokra fekteti.
Most tél van és csend és hó és halál.
A föld megőszült;
Nem hajszálanként, mint a boldog ember,
Egyszerre őszült az meg, mint az isten,
Ki megteremtvén a világot, embert,
E félig istent, félig állatot,
Elborzadott a zordon mű felett
És bánatában ősz lett és öreg
...

Van ennél szebb?

Iszonyú melós hét, de valahogy semmi örömöm nincs benne. Ilyen lehet nőgyógyásznak lenni a nyugdíjasotthonban.Mosolygok, meghallgatok, szívélyes vagyok, de nincs benne sok öröm.
Munkán túl pedig... futok, dolgozom a saját pályázaton, és halmozom a... na igen.  A szokásás barátságokon túl Márta is érdekes. Olyan magas labádkat dobál, hogy néha fáj elengednem. Minden reggelinél mellém ül, keresi a társaságom, gyönyörű a mosolya, a tekintete... de nem akarok munkahelyi szexet, kapcsolatot meg végképp nem.

Holnap vacsora a vezérnél, valami party-féle lesz náluk. Anniyra hiányzik, mint egy rendes hátbavágás, de sok választásom nem volt.

Haza kellene menni, csak néhány napra.

Változás

Döbbenetes erővel tört ránk a tavasz. A hétvégi 14, sőt, néha 16  fok ma 8 fokos csúcsra zuhant, és esik, és esik, és esik, és esik, és esik, és... megállás nélkül.

Hétvége. Döglöttem, szombaton vásárolni voltam, vasárnap meg stresszoldani. Estére már rosszul voltam a tétlenségtől.

A munka meg olyan, amilyen. Most, hogy ez a nagy fa, amibe a fejszét vágtam, kidőlt, kicsit érdeklődésemet veszítettem. Nem is tudom, mivel kellene kicsit feltuningolni a lelkesedésemet, vagy a munkaórákat. A kollegina ma kihozott a sodromból, és ajd' felrobbantam a visszatartott dühtől, de még egy rezdülés sem volt az arcomon.

Munka után elmentem szaunázni és masszázsra, és a felkínált ajánlatra kevés híján lecsaptam. Döbbenten álltam bizonytalanságom előtt. Stresszes vagyok, nah.

E. pedig... uhh, mihez kezdjek a helyzettel. Jönni akar, megbeszélni, de én már nem tudom meg nem történtté tenni az elmúlt 3 hónapot, és nem tudok túllépni azon, hogy elhagyott, és nem tudom feltámasztani azokat az érzésket, amelyeket elástam. És talán nem is akarom. Azt hiszem, túl vagyok rajta. Túl korán lettem túl. Ez bármikor megtörténne újra, és nem boríthatom fel az ő életét is.

Kóros

Annyira, de annyira álmos vagyok. Az előbb pár percet hunytam az íróasztalon könyökölve, de erős a motiváció, hogy átmenjek a szobámba és elnyúljak a melegben. Igen, a melegben, mert kint 16 fok van, szitáló esővel. Reggel olyan köd volt, hogy néha kétségeim voltak, jó irányba haladok-e a főépület felé.

Elkezdtem tegnap a C9-et, gondoltam, méregtelenítek egyet így tavasz lévén, de mocskos nehezen viselem. Az előbb betoltam egy zabszeletet...nem bírok koplalni.

Szinte minden hétre jut egy felfedezés... hiányzik a főzés. Olyan jó lenne este bemenni a konyhába, bekapcsolni a tv-t , hogy valami bugyuta bűnügyi sorozat zajára finomat alkossak.
Lehet hétvégén keresek lehetőséget, és grillezek a szabadban, feltéve, hogy nem szakad majd az eső.

Ma fél délelőtt parttalan vita.. ehh, nem vita, inkább megbeszélés a vezérrel. Kétségeim támadtak arról, vajon jól döntöttem-e azzal, hogy igazgatóból helyettessé avanzsáltam. Arról, hogy le tudom-e vagy le kell-e vetkőzni azt a mentalitást, amit tanultam, ami szerint vezettem, ami szerint jól és jövedelmezően vezettem egy félekkora hotelt.
Megint hívtak haza, most kicsit keletebbre, új, épülő szálloda. Legnagyobb a régióban. Mit mondhatnék? Hiszem, ha látom. Nem akarok ellopott (köz)pénzek miatt sz*rból épített várral kínlódni. Nem akarom a jövedelmem felét tahó vízvezetékszerelőknek ajándékozni, nem akarok új stadiont kórház helyett.

Viszont kertes házat akarok, kutyával. Az meg itt nem lesz. Sohase'.

Este békülés, így folyt. köv., de kicsit olyan, mint tojáshéjon lépkedni.

Powered by Blogger.hu